Szijjártó német fenyegetésről beszélt, új magyar–szlovák vezetéket jelentett be

MTI Fotó: Szijjártó Péter Facebook
2026.03.16. 16:27

Német fenyegetésről beszélt Szijjártó Péter az EU külügyi tanácsülése után, majd bejelentette: Magyarország és Szlovákia új benzin- és dízelvezetéket épít a pozsonyi és a százhalombattai finomítók összekötésére. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ukrán olajszállítás akadozása politikai nyomásgyakorlás, ezért Magyarország új energetikai együttműködésekkel igyekszik erősíteni az ellátás biztonságát.

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülést követő sajtótájékoztatóján példátlannak nevezte azt, ami a találkozón történt, mondván, hogy “egy nagyon durva, nyílt és szégyentelen fenyegetés” hangzott el német kollégája részéről, aki arra figyelmeztette, hogy súlyos következményei lesznek annak, hogyha a magyar kormány nem adja fel a nemzeti érdekeket és továbbra sem szavazza meg az Ukrajna szánt 90 milliárd eurós hadikölcsön jóváhagyását, illetve az ország EU-csatlakozásához szükséges lépéseket.

“Ezt a német külügyminiszter világosan ma elmondta, nagyon durva berlini fenyegetés történt a magyar nemzeti érdek képviselete miatt” – tudatta. “Teljesen világos az, hogy a Brüsszel-Berlin-Kijev tengely Magyarországon kormányváltást akar, ugyanis háborúba akarja vinni Európát, és ebben a szuverén nemzeti kormány Magyarországon akadályozza a Brüsszel-Berlin-Kijev tengelyt” – folytatta.

“Ma mindenfajta köntörfalazás nélkül, nyíltan, egyenesen, világosan, nagyon durván fenyegetett meg minket a német külügyminiszter, hogyha nem adjuk fel a magyar nemzeti érdek képviseletét, ha nem adjuk fel az ukránok számára a fontos döntések blokkolását feltételek nélkül, akkor annak nagyon durva következményei lesznek Magyarországra nézve is” – tette hozzá.

“Mi nem adjuk fel a nemzeti érdek képviseletét, akárhogy is fenyeget a német külügyminiszter. Mi nem tűrjük, hogy Ukrajna egy olajblokáddal veszélybe sodorja Magyarország energiaellátását, és nem tűrjük, hogy az ukránok az olajblokáddal háromszorosára növeljék a magyar családok rezsiköltségeit. Megvédjük a magyar családokat, megvédjük az alacsony rezsiárakat, megvédjük Magyarországot” – szögezte le. Majd elítélte, hogy Brüsszelben továbbra is háborús fanatizmus uralkodik, s úgy készülnek, hogy Európa hosszú távú jövője a háború lesz, az a várakozásuk, hogy idén még biztosan nem lesz béke Ukrajnában.

Szijjártó Péter később arról is beszélt, hogy Magyarország és Szlovákia új benzin- és dízelvezetéket épít a pozsonyi és a százhalombattai olajfinomító közvetlen összekötése érdekében, így visszaszorítva az ukrán vezetés zsarolási potenciálját is.

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülést követő sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy fontos megállapodást írt alá Denisa Sakova szlovák gazdasági miniszterrel a nap folyamán, amelynek alapján a két ország új benzin- és dízelvezetéket épít a pozsonyi és a százhalombattai kőolajfinomító összekötése érdekében.

“Ez egy 127 kilométer hosszú vezeték lesz. Ez a vezeték 1,5 millió tonna kőolajterméket, dízelt, benzint tud majd szállítani, és ez egy újabb hozzáadott értéket fog jelenteni a magyar energiaellátás, a magyar dízelellátás szempontjából, és ki tudja védeni azokat a hatásokat, amelyeket a világban zajló háborúk és az elhibázott brüsszeli politika jelentenek” – mondta. “Ez a vezeték a következő év első felében kész is lesz. És a pozsonyi és a százhalombattai olajfinomítók összekötésével a kettő közötti közvetlen dízel- és benzinszállítás lehetőségével sokkal védettebbé teszi mind Magyarországot, mind Szlovákiát az olyan zsarolásokkal szemben, mint amelyet most élünk át az ukránok részéről Berlin és Brüsszel támogatásával” – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.